[Birodalom]

2008.május 16.
Fejlesztések (1)
író: Kuszi - címkék: Számtech

No, újra kicsit helyenként javítgattam a blogmotort, pingelhetünk, e-mail értesítünk, szóval jósokmindent.
Ellenben a cachel nem juttok dülőre, még nem találtam meg a megfelelő egyensúlyt valahogy.

Te hogy csinálnád vázz? :)

Apropó, 1 hétig nem fogok tudni aludni, akkora nagyság volt a mostani house rész. Nem is tom, kedvenc matematikus ismerősőm családja hogy viselheti, amelynek tagjai legalább akkora house fanok :)



2008.május 15.
Fejlődés vázze (0)
író: Kuszi - címkék: Személyes

Képzeljétek el, az 1 éve megkezdett Fibernetes munkálatoknak vége szakadt! A (tavaly) nyáron kiásott árok őszre a nagy esőre való tekintettel betemették, majd pedig további fél évvel, kettőezernyoc május 15.-én bekötésre került a Fibernet. Ez nagyon tuti, főleg hogy az egyetlen kábelszolgáltató, mivel kilóra megvették a másikat (gondolom én:))

A régi rendszer kissé maradi volt, az egész egy nagy darab sínrendszerű szarság volt, azaz minden házba úgyanaz a vezeték ment. Ráadásúl úgy, hogy A házból B házba közvetlenül, s majd B-ből szintén C-be. Tehát ha B ház nem fizetett, nem tudták lekapcsolni a rendszerből, mert ha B-t kiveszik, C -se kapja a kábelt, s ha B nem is előfizető, de mégis kábelt akkar, házi módszerrel barkácsolhatott volna magának...

Szóva' tuti. Kaptunk tehát majdnem kristálytiszta képet, pár új csatornát (4 sportcsatorna. mif*nak), megmajd talán a édzsbiót is hajlandók lesznek megrendeltetni velünk, ha majd mindenhol végeznek a bekötéssel.



2008.május 13.
Még élek (3)
író: Kuszi - címkék: Személyes

Nos, mindenféle ellenséget és ellenfelet el kell szomorítanom, még életben vagyok. Az elmúlt egy évben harmadszor gondolta úgy szeretett áramunk, hogy megkostól, és kicsit helyreigazit. No mind1, még egybe vagyok, csak kicsit (nagyon) zsibbad a bal karom. Előforduló apró technikai probléma és a kobor áram esete c. történet sokadik felvonása ez. :)

No de, azé jó vagyok. Miket túl nem élek :) Elnyűhetetlen & elpusztíthatatlan vagyok. Wháháháá :P



2008.május 12.
Bocika és Én (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Annyira szeretem néha a Farmot, mivel jósok ember közé néha bekerül pár érdekes alak is. Elég nehéz úgy rendszabályozni egy ilyen "relatíve" nagy közösséget, akik minden egyes szabálynál megmondják miért nem jó, s miért nem úgy kell.

Ráadásképpen még mindig a dizájn váltásért kapom a magamét :) Egyszómintszáz, 2000-2500 boci gazdi minden egyes megnyilvánulását imádom. Csak néha, nagyon néha, annyira elegem van belöle, hogy legszívessebben kitörölném az egész sql táblát :) De vhogy sose fogok odáig eljuttni, s van egy oan érzésem, hogy amíg lesz bocinevelő kisiparos felhasználó, addig lesz farm is :)



2008.május 9.
Kínzó kérdés (2)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Van úgye a a pécsi helyi közlekedés, ami úgy ahogy müködik. Mint nem pécsi, néha-néha igénybe veszem, így teljesen árnyalt képet nem tudok róla adni, de. Van nekem az a 30-as busz pl, amelynek a vonalán van a Kossuth tér megálló. Valamikor tanév elején főtőrték meg minden, s odakurták a Széchenyi téren már úgy-ahogy üzemelő elektronyikus táblát, ami jó ötlet, mertnem kell azt a rohadt listát böngésznem hogy merre hány méterre van a busz, mikor ér ide. Tudtam kalkulálni hogy érdemes-e megvárni vagy inkább induljak el, hogy elérjem a távolsági járatot.

Nahszóval, ilyet tettek a Kossuth téri megállóra is. Feltörték, lebetonozták. Majd pár héttel rá, még a probaüzem vége elött kábé, újra feltörték, újra vezetékeztek ott hetekig, visszabetonozták. Természetesen elektronikus tábla nélkül. Majd pedig mit veszek észre ehéten csütörtökön? Igen, újra feltörve, újra kiszedve, újra csinálva van ott vmi.

Kérdem én miért?! Ennyire jól megy a városnak/a mélyépítőnek/akárkinek? 



2008.május 8.
Die Roboter (5)
író: Kuszi - címkék: Számtech

Nos, péntekenként páran nyomtuk a robot ipart, meg volt aki otthon is. Ezért külön köszönet jár annak a Daninak, aki talán a legtöbbet tette az egész projektért. De lényeg a lényeg, itt van. Meg van, van róla videó. Movie Makerrel lett csinálva meg telefonnal, szóval összeillenek az eszközök :) Oan amien, a mienk. Mint a huzzukki.

A piros A4-es a tűz, a végén elkapott valami meg vmi übermassbrutál dallamot játszik, amit szintén az a Dani rakott össze, akinek köszönet jár. Ezenkivül a csapat többi tagja Danin és magamon kivül: Dani és Dani. (Kihagyhatatlan) 



2008.május 6.
Osztkir (1)
író: Kuszi - címkék: Személyes

Osztálykiránduláson voltam tegnap és ma, s mit ne mondjak érdekes volt. Simonfát vettük be, 400vhány lelkes kis falu a világ végén, vagy már azon túl. Volt pár érdekes akciónk természetesen, de hát a falusiak is mindent kitettek magukért. Alapban kemény volt a kezdés a "Hitel nincs." felirattal a kocsma falán, illetve hogy az egy darab vegyesbolt 14.00-kor bezár (de mint a falusi néniktől megtudtuk, üzemel egy maszek bolt is, 85 ft-os pufival, a másik kocsma mellet :)).

Erre tessék a többiért...



2008.május 4.
Ballagás (2)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Apropó, pénteken volt ballagás. Egészen eddig azért nem írtam róla, hogy a tizenkettedikesek szépen s jól kiírják magukból azt, amit gondolnak. Egyébként én nem tudom mit fogok jövőre csinálni...

No mindenesetre, szép volt, jó volt, hosszú volt. Vége van. Azon csodálkozok amúgy, hogy úgy mindenhez (világegyetem meg úgye a nagykérdés) máshogy áll (talán) hozzá egy négyosztályos meg egy hatosztályos. De legalább, holnaptól jól meglesznek ostorozva az érettségik által. Énmeg. Énmajd jövőre.

Sok szerencsét minden érettségizőnek, de ez úgysem fog nektek segíteni :P 



2008.május 3.
Darálás (4)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Szeretek sorozatokat darálni, ami viszont egy eléggé rossz szokás. Ez nem szól másról, mint napi 4-5 részt megnézel egy adott sorozatból, s így nagyon rövid időn belül végére érsz. Most én így vagyok a számunkra hosszú szünetben... Előbányásztam a Babylon 5 űrsaga 5 évadát és az első bevezető filmjét. Ez a sorozat a filmmel együtt hat év történését meséli el, s az író - akit talán már nem egyszer dicsértem és istenítettem itt - J. Michael Straczinski egy olyan univerzumot, és világot alkotott, mely összetettségében vetekszik a Gyürük úrával, történetileg meg olyan komplex, amit én B5-ig sorozatban nem láttam. JMS már az első résznél tudta, mit akar. Mi lesz az eleje, közepe, s vége. No, de erről majd az ötödik évad végén.

A másik, darálásra szép példa a 12 részes Dexter (tömeggyilkos tömeggyilkos). 1 nap alatt daráltam le a második évadját, mert sitty-sutty beszívott a sorozat. 

Egy apró kérdést szeretnék töletek megkérdezni. Daráltok ti sorozatokat? Van olyan, hogy leülsz és egyszerűen besszippant az egész sorozat?  Vagy szépen, adagokban?



ˆ 2009 Birodalmi Tanács