Idézet mára
(0)
Kivételesen -s talán ezentúl gyakrabban - videós formában mutatjuk be idézetünket. Ez alkalomra Márai Sándor Füves könyvéből választottunk egy részletet. A Türelemről.
Gazdasági válság 2008
(1)
Most már lassan "hivatalosan" is kijelenthetjük, hogy egy új gazdasági világválság van kibontakozóban. Mennyire? Nemkicsit.
A nyugati világ legnagyobb pénzintézetei jutottak csődhelyzetbe, az angol kormány a bankok államosításával próbál urrá lenni a helyzeten, az amerikai kongresszus pedig kivár.
Jelen helyzetben már csak idő kérdése, hogy mikor gyűrűzik be a válság Magyarországra.
És akkor mi lesz? - Hát nagy gáz, úgy Gyurcsányosan. Miért? - A magyar gazdaság jelen pillanatban is ingatag, mondhatom a lakosság nagy része éppen a létszükségleteinek szélén táncol. Egy gazdasági recesszió mindent hoz csak javulást nem.
Négy év
(0)
Négy év. Amióta elkezdődött ez az év, sőt, én már több mint egy éve azt hallgatom, hogy ez az más lesz. Mert aztán majd, ez mindent megváltoztat. Különleges lesz, más lesz. Sose értettem én ezt az egész hajcihőt ezzel a negyedik (tizenkettedik) évfolyammal kapcsolatban.Erre tessék a többiért...
EB 2010
(0)

No, úgy tünik Budapest rendezheti ismét az uszó Európa-bajnokságot, 2010-ben. Azt is tudjuk már, hogy a logo marad, a focinál is jól bevált puli. Csak épp kifakul. Ohh igen. Újrahasznosítás.
Környezettudatosság. Zöldség. Kiváncsi leszek, mennyibe fog így kerülni az újrahasznosított EB. Talán, így nem lesz majd botrány a csuszások körül?
A Birodalmi titkosszolgálat eredménye: Hami and Kuszi are playing
(1)
Tisztelt hölgyeim és uraim és Kuszi.
Kuszi előző bejegyzésében tett kijelentése nyomán a birodalmi titkosszolgálat ádáz nyomozásba kezdett és megtalálta Kuszi eddig féltve örzött videóját.
Gyurcsány a hazugságról
(0)
Hallgassuk meg Ferenc testvér két nagy beszédét. Egyik a legigazabb igazságbeszéd amit ez az ország valaha is hallott, a másik pedig az idei kampányban elmondott frázisok. Tessék, lássék, vessük össze. Majd pedig, kérdezzük már meg a Miniszterelnök úrtól, hogy hogyisvanezkérem?
Egyébként
(0)
Az elmúlt egy hét egyébként meglehetősen vicces volt, s nagyrészt ki is esett, mivelhogyan kéremszépen Háúzt játszott a háziorvosom, s úgygondolta hogy úgy fog meggyogyítani, hogy csak beadja a gyógyszert, azt ha használ, akkor boldogok vagyunk, ha nem, bead mást.
Szóval, szépésjónagy adag szteroid gyógyszerrel rakott jólmeg, így kedden magas vérnyomás, szerdán hányingerrel gyarapítva, csütörtökre lejebb nyugodva, péntekre elvileg meggyógyulva ébredhettem. Viszont keddtől péntekig terjedő időszakban nem igazán csináltam semmit, ha mégis, akkor azt is sz*ul
Szóva' ezvan. Egyébként, még élek, köszönöm érdeklődéseiteket, nem döglök meg egykönnyen
Úgyebár.
Kéremszépen
(0)
Nahkérem, megvolt a nagy szavazás, az oszlatás elmaradt. Viszont. Kiderült kik a kormánypártiak s kik az ellenzékiek. Az SZDSZ újra (jónagy) bolondot csinált magából, föleg a miniszterelnöki (rohadt erős) dorgálás után. Ez van. Várható volt, hogy ha korán szavaznak, 110%-ossan ez a forgatókönyv fog bevállni. Végülis csak pár megválaszolatlan kérdés maradt: Mi lesz most? Miért volt ez? S különben is, számít-e bármit is ez?
Hallelujah
(0)
Hát a törpe már megen....
(0)
Hajaj, mi zajlik ma Abszurdisztánban? A Gabi törpicúr a sarkára állott, s HornGáborosan bejelentette, hogy ennek a Ferinek el kell innen mennie, mert ha nem, akkor jajjj: nem fogjuk ám megszavazni a költségvetést!
![[Birodalom]](http://kuszi.blogweb.hu/designs/kuszi/imgset/header.png)