[Birodalom]

2008.december 31.
Bájbáj kettőezernyoc (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Sok minden történt idén, volt itt elsöprő erejű népszavazás, kormányválság, szélkakas politika a zöld és kék népségnél, zuslágolás a köbön, no meg kopogtatócédula fénymásolás. Nah meg, a nem létező válság, amiért hirtelenjében nemzeti csúcsot is össze kellet hívni ennek a szent Gyének.

Egy szó mint száz, zűrős egy év volt ez, a kettőezerkilenc se lesz egyszerűbb, választás, kampány, hazugsággyár. Jahmeg, ha minden jólmegy, világvége a LHC-nek köszönhetően.

Részemről pedig, a Birodalom blog stábja elvonul a Birodalmi Központtól távol eső titkos bázisra szilveszterezni, több post nem várható valszeg, csak az újévben.

Bujjékbelédakisördög.



2008.december 30.
Na, ne! (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Éppen TV újság nézegetése közben akadtam az alábbi, olyan magas szinten gáz, és vállalhatatlan viccre, hogy azon nyomban rátok gondoltam, ti is érezzétek azt a feelinget, ami ennek a szövegnek az elolvasása jelent. Jól nézzétek meg, rágjátok át magatokat rajta, majd pedig a felszabaduló katarzisban döljetek kardjaitokba, mert máshogy nem tudjátok abbahagyni a magatok elé való bamba bámulás után sorsszerűen bekövetkező kényszeres röhögőgörcsöt.

- Mit csinál az online bünöző?
- Letölti a büntetését!

De az is lehet, hogy egyszerűen csak késő van, vagy piszok korán.



2008.december 28.
300 (4)
író: Kuszi - címkék: Ajánló Film

Mint ugye tudjátok, hd-s tévé érkezett kusziékhoz, így rohadt sok filmet nézünk meg az utóbbi napokban. Nem rég került sor a 300-ra is. Frank Millerből elég sokat dolgoztak fel az utóbbi időben, az általam is megnézett Sin City is ezek közé tartozik. Az eredeti képregényt egy 1962-es film ihlette egyébként, ami az i.e. 480 lezajlott thermopülai csatát jelenítette meg, persze olyan amerikásan nagyvonalúan. Szóval ez egy többszörösen átdolgozott mű, a történelmi hűségre nagyrészt fittyet hány. Szóval, aki az „igaz történetet” szeretné megtudni, az nézzen spektrumot, ne ezt. Erre tessék a többiért...



2008.december 28.
Videjó (0)
író: Kuszi - címkék: Mjuzik

Az alábbi zenei videóért én kérek elnézést az összes női olvasónktól. Deegyébkéntmocskosjó. :)



2008.december 28.
... (2)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Az a legnagyobb gond az ünnepekkel, hogy az emberek (nahjó. kuszik.) valaholgy belső késztetést éreznek arra hogy zabáljanak. Nem pusztán fogyasztanak (egyébként. milyen érdekes ez a szó. fogyasztanak. Egyszerre jelenti az étel magunkhoz vételét, és a súlytól való megszabadulást is) az zemberek, hanem egyszerűen mértéktelenül esznek, mintha muszály lenne.

A kérdés csak az, hogy mégis miért teszi mindenki eztet? Vagyesetleg, akad aki ezt nem teszi meg? :)

Mértéktelenül elnézését kérem a kedves blogközönségnek hogy kurvaszar bejegyzéseket vések le. Ezvan. Majd lesz itt HTPC-s cikk is, ha megírom. Megizés. Játéktesztes. Megmeg... ingyensör és ingyenletöltés. Csakszavazzatokrám2010ben.



2008.december 27.
S mit hozott a Jézuska? (4)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Előszőr is, ezen bejegyzésben nem ezt akkartam megosztani veletek, de el kell happolnom ezt a lehetőséget blogíró társamtól, így előre is elnézését kérem. De ez bizony az ezredik bejegyzése ennek a blognak, szóval azért mégis csak nekem kell írni :)

De kanyarodjunk vissza az eredeti témánkra, karácsonynak vége van. Mindenki összeadhatja, megszámlálhatja miminden jóságot kapott. Elvégre - sajnos/szerencsére, ízlés szerint választva - a karácsony szerves része ez a nagy ajándékozási mánia... így hát, lássuk mit hozott kusziéknál a Jézuska...hogy aztán megkérdezem nálatok mi került a fa alá...Erre tessék a többiért...



2008.december 26.
1988 - Karácsony (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

1988. A régi rendszer falai omladoznak, már már csak a lehelet tartja. Eközben, Németh Miklós miniszterelnök erdélyi magyar gyerekeket fogad a parlamentben...



2008.december 25.
30-as évek ünnepei (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Az alábbi kis filmhiradó részletben nem azon van a hangsúly, hogy az elszakitott területek népszokásai. Hanem egyátalán azon, hogy népszokások. Mennyi dolog maradt ki nekem, s mennyi minden fog még kimaradni...

Egyébként mindig amikor ilyen régi, 60-70 vagy még régebbi filmeket látok, főleg gyerekszinészekkel, belegondolni is durva, hogy a képen szereplő alig tizenéves gyerekek manapság már 70-80 éves idős, vagy akár rég elhunyt ember. De egyben milyen csodás lehet a családjaiknak, leszármazottjaiknak, akiknek mozgóképük van a nagymama/dédpapa gyerekkoráról, fiatalságáról.



2008.december 24.
Szenteste (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.
Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.

(Márai Sándor: A négy évszak - December)

Boldog karácsonyt kivánunk minden kedves olvasónknak!



2008.december 22.
Az Ibolya kalandja az időközi választással (0)
író: Haffi - címkék: politika

Folytatódik történetünk az ország Ibolyájáról, a dicsőséges törpepártról. Történt, hogy a másik mikropárt egyik képviselőjének elege lett a pártja balhéjhaiból és otthagyta őket a fenébe. A helyének betöltéséért többen is ringbe szálltak köztük a mi kedvenc demokrata pártunk is. Nos a mi kis pártunk jelenleg hatalmas népszerűségnek örvend, illetve a drága elnökasszony fasirtba van a pártjának a jó felével, akik ügye a "teljesen jogosan" kizárt Almássy Kornél támogatói. Ez rányomta a plecsnit a Kőbányai választásokra is hisz miután az almássysta kerület jelöltje helyett a pártvezírség egy ibusistát indított a helyi pártszervezett beintett, hogy kampányoljon az ibus ha ő annyira jól tudja h mi kell a kerületnek.

Törtánt akkor azonban, hogy a mi pártunk, valahogy nem tudod egy kb 60 ezres választókerületből 750 szavazatot összeszedni. Hogy mért, valószínüleg ,ert már annyira lejáratták magukat h a törzsbázis is inkább az anyapárt szocikra szavaz nem a mi kis pártocskánkra.

 

Egy szó, mint 100 bye bye mi kis pártunk, lassan véget ér a politikai kaland.

 



ˆ 2009 Birodalmi Tanács