[Birodalom]

2007.március 6.
Rheumatoid Arthritis (7)
író: Kuszi - címkék: Személyes tudomány

1 hónapja állapították meg nálam a relatíve ritka, autoimmun betegséget a Rheumatoid Arthritis-t. Utánanéztem szakkönyvekben és az Interneten, hogy pontosan mit is jelent ez a betegség, mivel jár, gyógyítható-e? S ha már dolgoztam vele, írtam róla egy rövid összefoglalót, hogy végülis mi is ez pontosan.

A rheumatoid rthritis (RA) egy krónikus és progresszív (azaz egyre súlyosbodó, feltartóztathatatlan kór) ízületi gyulladás, mely elsősorban a kéz-, és láb kisízületeit szimmetrikusan érinti. A világ népességének 1% -t érinti, Magyarországon 100-120.000 ember szenved ebben a kórban, korszerinti eloszlás alapján 2-3x több női beteg van, mint férfi.

Az RA kialakulásában nem biztos az orvostudomány, de öröklött hajlamon kívül bizonyos vírusok is befolyásolják. Autoimmun betegség, vagyis a szervezet az ízületeket idegen testként érzékeli, így ellenanyagot termel ellene. Ez az ízületi csontfelszíneket borító porc pusztulásához, és a kötőszövetes átépüléshez vezet. Ezt az átépülést a bőr alatt megjelent reumás csomók jelzik. Végső soron az ízületek olyan szinten eltorzulnak, hogy mozgásuk fokozatosan beszűkül, majd rögzülnek. Így rokkantsághoz vezet, nem hiába ez a fejlett országokban a rokkantság fő okozója.

Először jellegzetes mozgásszervi panaszokkal kezdődik, reggelente elsősorban a kéz és/vagy a csukló merev, mely fokozatosan, pár óra alatt oldódik. Ez a bejáratási idő. Ezenkívül merevség, és fájdalom léphet fel a könyök, csípő és a térdízületben. A boka és a lábfej szinte mindig érintett a betegség során. Amennyiben a gerinc kisízületei is begyulladnak, fejfájáshoz, szédüléshez, kéz- és lábzsibbadáshoz vezet. A röntgenfelvételeken jól látszik, hogy a porc és az ízületi rés beszűkül. A csontokban apró felritkulások jelennek meg, emiatt csonttörés léphet fel (gyakorlatilag kevesebb a mész a csontban, így könnyebben törik). Az esetek többségében emelkedett az úgynevezett reumafaktor, de az esetek ~30%-ban ez sem utal a betegségre.

A betegség bizonyos esetekben nem csak az ízületeket támadja meg, hanem a szervezet más szövetei, szervei is érintettek lehetnek, így mindig az egész szervezet betegségének kell tekintenünk. Néha hőemelkedéssel, ritkább esetekben lázzal jár, s általános rossz közérzettel, fáradékonyság, és fogyás is felléphet. Depresszióra hajlamosabbak az átlagnál.
A kis erek gyulladását is okozhatja, mely esetben bőrkiütéseket, látászavart, ill. hasi panaszokat okozhat. Nem ritkán csökken a könnytermelés, így szemszáradást okozhat. Tüdőben felszaporodhat a kötőszövet, majd fokozatosan fulladás lép fel. Az érzőidegek érintettsége a lábon - harisnyaszerű elhelyezkedésben - zsibbadást okoz. Felléphet veseműködési zavar, kialakulhat zsírmáj, idült (nem fertőzéses eredetű) májgyulladás és májzsugor (azaz a májszövet kötőszövetes átépülése) is.

Mint ahogy olvastátok, nem egy leányálom ez a cucc, de mégis hogy kezelhető? Mivel a folyamat önfenntartó, végső gyógymódra nincs lehetőség, de tünetileg kezelhető gyulladáscsökkentővel, fájdalomcsillapítókkal, illetve az immunrendszer aktivitását befolyásoló készítményekkel és szteroiddal.
Sajnos ezeknek a gyógyszereknek számos mellékhatásuk lehet. Tartós szedésük esetén rendszeres vérvételre van szükség a vérkép, valamint a máj-és veseműködés ellenőrzése céljából. Bizonyos gyógyszerek látászavart, hasmenést vagy vérnyomás-emelkedést is okozhatnak.
Nem hanyagolható el a fizikoterápia és a gyógytorna, amelyek az ízületek védelmén túl elősegítik az izomerő megtartását, valamint fájdalom-és gyulladáscsökkentő hatással is bírnak Az ízületeket kímélő életmód jelentősen lassítja a betegség progresszióját, azaz lefolyását. A tornagyakorlatok megválasztásakor figyelembe kell venni a károsodott ízületi porcok teherbírását. Súlyos esetben elkerülhetetlen a műtét, mely a mozgást próbálja könnyíteni, és a beteg életmódjában jelent egy minőségi javulást.

A sokízületi gyulladás a betegeket lelkileg is megviseli - a panaszok (általános, folyamatosan erősödő fájdalom, ill. mozgásban akadályoztatva van) és a hosszan elhúzódó, egyre súlyosbodó jellege miatt. Azaz az ebben szenvedőknek hónapról-hónapra, évről-évre egyre nagyobb “leépüléssel”, és fájdalommal kell számolniuk, de időben észrevéve a progresszió lassítható. Ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen a betegséggel - beleértve a családot, barátokat, és persze a tág környezetet is.
Emellett fontos az ízületek védelme, ezért pihenés és munka közben érdemes egy optimális testhelyzetet elsajátítani, az ízületeket nem szabad tartósan egyoldalúan megterhelni és mindennap elegendő pihenésre van szükség.
Így elérhető, hogy a beteg lehetőség szerint munkaképes maradjon, tudjon közlekedni, autót vezetni, háztartási munkákat végezni - azaz továbbra is a társadalom és a család hasznos tagjának érezze magát, ne süllyedjen depresszióba.

Helyes testtartás
Fekvés: kemény alapon, lapos párnával, az alsó végtagok legyenek nyújtva; hasznos a hason fekvés, naponta legalább 30-40 percig;
Ülés: nyújtott térdekkel, a kart karfán alá kell támasztani és a támla tartsa megfelelően a gerincet; nem tanácsos huzamosabb ideig egy helyben ülni - mindenképpen érdemes egy-egy kisebb sétát beiktatni;
Sportok közül a víz alatti torna és a kerékpározás ajánlott.
Helytelen testtartás
Kéz, csukló: nem javasolt az ökölbeszorítás (szivacs, gumilabda markolgatása);
Könyök: a túlzott hajlítás ill. nyújtás káros;
Váll: a nyújtott kar intenzív lengetése megviseli a vállízületet;
Nyak: a teljes fejkörzés még egészséges embereknél sem javasolt, mert az erőteljes hátrahajlítás túlzottan igénybe veszi a nyaki gerincet (kizárólag oldalra és óvatosan előre szabad hajtani a fejet ill. jobbra-balra forgatni);
Csípő: megterheli, ha háton fekve felemeljük a nyújtott lábunkat; a betegeknek a lépcsőn felfelé járást is kerülniük kell;
Térd: nem ajánlott a guggolás, a lépcsőn lefelé járás, valamint a négykézláb végzett tornagyakorlatok;
Boka, lábfej: kerülendő a lábujjhegyre állás és az ujjak bemarkoltatása.
Bár ez engem nem érint, a teljesség kedvéért megemlítem, hogy az RA a tapasztalatok szerint terhesség idején javul, viszont szülés után hirtelen, drasztikus állapotromlás következhet be, ezért a terhesség vállalás nem javallott, de ha mégis ragaszkodik hozzá, abban az esetben a terhességet szakorvos segítségével precízen, előre meg kell tervezni.
Összegezve a betegség súlyossága és lefolyása egyénileg különböző, nincs két egyforma eset. A betegek 5%-ában a tünetek igen enyhe, gyógyszerek hatására nem rosszabbodnak. Az esetek nagyobb részében azonban hosszabb-rövidebb fellángolások és javulások váltogatják egymást, de a javulást rendszerint egy újabb hullámvölgy követi.
Sokszor a kór aktivitása hosszú ideig mérsékelt, máskor legkorszerűbb kezelés ellenére is állandó romlás tapasztalható.
A betegek 43%-a 45. életévük után munkaképtelenné vállnak, 5-10%-uk pedig elkerülhetetlenül tolókocsiba kényszerül. Az átlagos élettartamuk 10 évvel rövidebb, mint az átlagnépességé - az immunrendszert gyengítő gyógyszerek miatt fellépő fertőzések, a nyaki gerinc elváltozásai, valamint a szervekben lerakódó kötőszövet miatt.
Forrásjegyzék:
Arnold Csaba Dr.: Családorvoslás a gyakorlatban (Tényeken Alapuló Tankönyvek, Melania Kiadó, 2002.)
Bálint Géza Dr., Bálint Péter Dr.: Rheumatologia
Bálint Géza Dr., Földes Károly Dr., Szebenyi Béla Dr., Bálint Péter Dr.: Gyakorlati reumatológia (3. kiadás, Springer Tudományos Kiadó, 2003. Budapest)
Dr.Rojkovich Bernadette: A RA aktivitását és kimenetét jelző prognosztikai tényezők vizsgálata
Infomed.hu (www.informed.hu/betegsegek/gyacs/bmj/?article_id=60988&prk=72725468

 

A bejegyzést Kuszi írta, a 2007-es év március havának 6. napjának 22. órájának 03. percében.

megjegyzések

Neved: Jegyezz meg!
E-mail:
Megjegyzés
Ember detektor
öt+kettő=
Számmal írd be az eredményt



Queenga
2008-02-07 19:09:23

#7

Fantasztikus srác vagy.

Már akkor is leesett az állam, amikor megtudtam, mennyi idős vagy. (pl. a bocika.hu miatt). 




Kuszi
2007-06-04 20:19:10

#6
Sajnos nincs is más lehetőség, csak előre!



Anikó
2007-06-03 21:54:36

#5
Sajnos nekem is ez a betegségem. Nálam 7 éve diagnosztizálták és 2,5 éve szedem a delagilt (nem szteroid), ami a látásomat eléggé rombolja. Fél évente szemészeti ellenőrzés a gyógyszer miatt. Az igaz, hogy amióta szedem a gyógyszert, ritkult a fájdalom, de néha alig tudok lábra állni és a kezeim is nagyon fájnak. Próbálok küzdeni, de nem tudom, mit hoz a holnap. Kitartást kívánok a cikk írójának és magamnak is.



Rózzz
2007-03-08 07:36:30

#4
én téged akkoris szeretlek, ha bármi bajod is van. persze, hogy segítünk, ha kell, és bármiben! csak ne fájjon neked. inkább szedj ilyen vackokat, minthogy szenvedj. komolyan. puszilom az izületeidet. :)



#suidroot
2007-03-07 06:36:37

#3
O.M.G. Nagyon sok kitartást!



Ildikó mamája
2007-03-07 05:06:35

#2
Ó te szegény bogaram! Veled vagyunk, és ha tudunk segíteni szólj csak bátran. Tudom, hogy ez most közhelynek tűnik, de nagyon komolyan gondoltam. Vigyázz magadra nagyon.



Hefti
2007-03-06 22:37:58

#1
igazsagtalan az elet.


ˆ 2009 Birodalmi Tanács