2007.március 31.
Szakad a plafon Őszödön
(0)
író:
Kuszi - címkék:
Csakúgy
Eredménytelenül zárult az első körben az a nyílt közbeszerzési pályázat, amelyet a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság írt ki a [...] kormányüdülő egyik épületének felújitsára még januárban. Ebben az épületben található az a konferenciaterem, amelyben tavaly májusban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök MSZP-s frakciótársainak bevalotta: négy esztendeig nem csináltak semmit, és folyamatosan hazudoztak a választópolgároknak. Azt persze nem tudni, összefüggésben van-e a beszéddel, de az épület tetőszerkezete megsérült, és a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint be is ázik, ezért halaszthatatlanná vált a tetőcsere.
Forrás: Magyar Nemzet
Én sem tudom, van-e a kettőközött összefüggés :) Tán szakad a plafon, mert valaki nagyot mondott?
A bejegyzést Kuszi írta, a 2007-es év március havának 31. napjának 08. órájának 03. percében.
megjegyzések