Évvége
(1)
Ez is megtörtént, ennek is vége van. Sajnos 2.5 hónap múlva az egész kezdődik előről, és jöhet az újabb adag sz*ás szenvedés... szerencsére pár idióta tantárgyal (lsd kémia) kevesebb, s pár idióta tanárral is. Persze lesz egy-két tantárgy, amiért kár, meg talán tanár is, de ez most lényegtelen (vagy inkább megvárom míg tényleg belekerül a tinta
).
Ami viszont az, hogy egész türhető eredményeim vannak az érettségi tárgyakból... 4.5 powa :-)
A többiből sem állok rosszúl, leszámítva a fizikát, amit bizony elsőfélévben elkurtam, így hát nem volt mit tenni 3-as lettem belöle. Végül itt van még egy kémia három, de hát... végére maradt pedig egy inyenc falat, német kettő. No igen, nem arról vagyok híres hogy nyelvet (akár angol, akár magyar, esetleg német) könnyen tanulok (és jól használom)... meg is látszott az eredménye.
Végezetül hamindenfélefajta tárgyat beleszámítunk, 4.2 leszek. Ha nem számítom a tölteléket (rajz,ének) akkor is pötty 4 egész lesz a vége.
Most pedig a nyári szünetre nézve, elfogok/elszeretnék/elkéne menni kormányozni (aki kitalálja mi, piros pötty), majd a Balcsira a Lújzával, végezetűl pedig még kellene csinálni pár apróságot a kockulás mellet...föleg úgy, hogy a nyarat 3 napnyi tömény kockasággal töltöm: jövőhéten írány Microsoft Diákrendszergazda Konferencia.
Tudom. Az átállás miatt a blog szinvonala a békaseggealattsemvan.
![[Birodalom]](http://kuszi.blogweb.hu/designs/kuszi/imgset/header.png)
Józsi
2007-06-15 01:52:41