Mindenki hazudik
(4)
Mindenki hazudik. Senki se teheti felkétkezés, és mondhatja azt, hogy sohasem hazudott. Átlagossan napi 100-200 kisebb-nagyobb füllentést követünk el, de mégis, mikor tanultuk mindezt meg?
Aztmondják, hogy amikor kiskorunkban rájövünk arra, hogy a másik ember nem tud mindent amit mi, így tehát pl nem tudja hogy én törtem össze az ablaküveget, tehát mondhatom azt hogy nem én voltam. Tehát valahol ott kezdődik ez az egész, mikor ráébredünk hogy én tudom hogy te nem tudod, tehát azt mondok amit akkarok szitú.
Aztán folytatodik egész életen át... "Egyest kaptam, pedig tanultam!"
Közben pedig csak átlapoztuk egyszer a füzetet a szünetben. Önhazugság, hogy jobb legyen nekem. Kutatók azt mondják, hogy egy átlagos nő a szokásos reggeli rutinon (felkell, smink, ruha, kabát, elindul otthonról) legalább 3-4x hazudik önmagának. "De jól áll rajtam a ruha, de sovány vagyok. Egészjól nézek ki."
Mindezt azért, hogy jobban érezze magát.
Végül szépen felnövünk, találunk magunknak egy barátot vagy barátnőt. Felprobál vmi ruhát, új imaget talál hosszas keresgélés után, majd megkérdezi hogy áll rajta. Mi pedig véleményünktől függetlenül rávágjuk: Gyönyörűen drágám.
De mi is a hazugság? Valami félelmetesen rossz dolog? Nem. Hazugság nélkül az emberi társadalom nem müködne. Az az ember, aki nem hazudik, nem létezik. Ha lenne ilyen, a társadalom könyörtelenül átgázolna rajta, s tudomást sem szereznénk létezéséről. A hazugság nem más, mint gazdálkodás az általunk birtokolt igazsággal, melyet arra használunk fel hogy környezetünkben élő embereket saját céljainkra történő felhasználására manipuláljuk. Ellenben kell lennie egy morális vonalnak, ameddig ezt szabad végezni. De mégis hol huzodjon ez a vonal? Nagy általánosságban talán azt lehet elmondani, hogy az a megbocsátható hazugság az, amivel nem ártunk a másiknak. De vajon, ha egy rondán álló ruhát viselő barátunknak azt mondjuk hogy "de szép ez a ruha", átlépjük-e ezt a vonalat?
Mindenki hazudik saját magáért, azért hogy elismerjék, azért hogy szeressék, azért hogy tiszteljék. Nemdebár?
S aki lemeri írni, hogy sohasem hazudott, az hazudik. Az emberi gyarlóság ilyen téren Ádámnál és Évánál, a tiltott gyümölccsel kezdődött... Mindenki hazudik.
![[Birodalom]](http://kuszi.blogweb.hu/designs/kuszi/imgset/header.png)
teodora
2007-10-31 16:43:27
arsen
2007-10-31 16:06:54
ez egy csapnivaló írás, most láttam először, elolvastam, de már el is felejtettem, rá se keresnék soha az életben. (hazudtam!:)
Kuszi
2007-09-22 17:14:01
Mint említettem, van egy határ. S minden hazugságnak manipulatív célja van. Ahogy Gyurcsánynak az, hogy elhallgatták a valós gazdasági helyzetet, csak hogy választást nyerjenek.
Ahogy az általad is idézett "orbáni" kijelentésnek is célja van, közölni a kurvaországgal, hogy ő nem hazudott gazdasági tényekről. Az már máskérdés, hogy nem ezt mondta. Mindenki hazudik
HuN7eR.exe
2007-09-22 14:02:50
Orbán Viktor még sohasem hazudott állítása szerint...
na mind1...