Mai napon sikeresen elhagytam, majd visszajutott a pénztárcám a helyére. Legutobb '06 májúsában tünt el a pénztárcám, feltételezem hogy ellopták, mert buszon voltam, shát elaludtam. No de az egy másik story...

A lényeg, hogy a 15.10-es buszról szálltunk le a gojával meg a nortonnal. Az elõbbi lassan már 12 éve húzza az idegeimet (nahjó, énis az övét), a másik meg kábé 10 éve. De nem is ez a fontos a történetben... szóval száltunk le, jóapám lehozta öcsémet edzésre, s nem a kocsiban várt meg hogy odaadja a kulcsot, hanem ahol szerinte lefogunk szállni. Azaz a buszmegálló másik felében. Mikor felhívtam, mondta hogy bizony õ a másik végén van, menjek oda gyorsan. Hát mentem. Táska le, ami épp a kezemben van (így pénztárca is) odavág a gojának, vigyázzon rá.

Ez mind szép és jó, csak a goja lerakta a táskámra, így természetesen nem volt nála. Szokásomhoz híven gépjármû kinyit, hátsó ülésre táskát bevágom, mert azt úgy kell. Indulunk, megyünk, stop táblánál megnézem mindenem megvan-é, hát nincs. Nincs pénztárca. Kérem a gojátol, aszondja rajta van a táskámon, Norton szerint meg már nincs. Szívás... amint lehet kanyar vissza, Pennyt körbenéz: nincs. Kocsi megnéz nincs. Jogsi sincs, tehát akkor mi most illegalite vezetünk, így rendörmentes övezeteken keresztül haladtunk a gojához, és majd haza.

Utána még anyával tettünk egy kósza probát a papirok visszaszerzéséhez, visszamenni, helyi boltosok megkérdezése: semmi. Érünk haza, vki telefonált, de hugom volt itthon, aki felirta hogy hívjukvissza. Visszahívtuk, és aszonták meglett a pénztárca. Hippijóóóóó, úgyhogy végül azért... ez összejött.

Így visszaolvasva, ez a bejegyzés egy nagy kalap zagyvaság, így most összefoglalom. Elhagytam, megtalálták, visszadták, örül a fejem.