Augusztus 20.
(1)

Kossuth tér, Magyar Köztársaság Lobogója
Haffival közösen találtuk ki pár hete azt a jócselekedett, hogy nyakunkba vesszük az országot, megtankoljuk a Polóját, majd pedig felmegyünk pestre Magyarország "születésnapját", államalapításunk ünnepét megülni.
Jó korán, 5.30-kor indultunk, azt megmegállókkal laza tempóban fél kilenc-kilenckor tettük le Bp. egy külső kerületébe a járművűnket, aztán BKV-vel (egyébként BKV jegyautomata elnyelte 200 Ft-omat, így vegyen a turista jegyet) a Hősők terére vetett minket a sors, ahol is a tisztavatásra került sor.
Ezzel kapcsolatban egyébként egy problémám volt csak, hogy nem a koronára (bár ez még úgy ahogy védhető dolog, de azért mégis) esküdtek, s a két előmondó (azok akik hangosba bemondják az eskű szövegét) olyanok voltak, akik nem mondták (az egyébként teljesen feleslegesen opciónális) "Isten engem úgy segéljen" részt. Ez egyhét szólva is gáz. Ami még nagyon nagy probéma volt az egész avatáson, hogy a hangosítás valami szörnyű volt, de legalább jó hideg vízet osztogattak. Ha az nem lett volna, szerintem nem csak a 3 tisztjelölt ájult volna el, hanem én is. Végül az egészet a teljes magyar honvdéség repülőinek bemutatásával ért véget (haha), 15 gép repült egyébként el közvetlenül a fejem/fejünk felett. Jóvolt. (Egyébként a képek mobilossak, azértszarok)

Grippenek
Ezután útunkat valamiféle cselszövéssel megpuccsolták és nem jó helyen szálltunk le a metróról, így eljuttotunk a kormány EU-s propaganda központjába, az Európa Túrába, ahol sok jóság volt egyébként. Egyrészt volt akit érdekelt Bartók Eszti playback, Szinetár Dóra meg a férje duó, közös torna a Rubint Rékával Béres Alexandrával, meg soksok hülyejáték. Szóval, nyertünk propaganda táskát, jó lesz az vmire 
Kossuth tér, díszörség, háttérben Kossuth
Végül Kossuth-térre értünk ahol is megnéztük a majdnem ingyenes, de piszkos hosszú sorral rendelkező programokat, lehetőségeket, kajákat, végül éhezésünk a Westendbe zavart minket.
Az est vége, pedig a tűzijáték volt, ami rohadtszépvoltjóvolt. Helyszínnek szerintem egy rendkivül jó helyet fogtunk ki, Budai várral szembe, a Lánchíd tővében, a villamos sínek előtt, a falnak támaszkodva. A panoráma így telefonnal is szép, hogy ide kerüljön a végére.

Majdnemeste helyezkedés.
Szerintem nem bánja meg senki, ha felnéz egyszer legalább az augusztus 20. ünnepekre, igazi családi, haveros heppaj
![[Birodalom]](http://kuszi.blogweb.hu/designs/kuszi/imgset/header.png)
Rózzz
2008-08-21 22:28:22