Windows Seven
(0)
Nem tudom ki hogy van vele, vagy ki hogy volt vele, esetleg ki hogy lesz vele, de nekem érettségi vagy más vizsgaidőszakkor valami csoda száll meg, s minden áron mindennel foglalkozok csak a szent céllal nem. Vagy sorozatot nézek maratonba a szünetek között, vagy Windowst fabrikálok. Az írásbeli előtt mindenki tudja talán, hogy a Windows Neptune-t boncolgattam, most pedig a szóbeli előtt, német tanulás után USB-s merevlemezről (!)

Installáltam a Windows 7 (Build 6801) –t, az optikai meghajtóval nem rendelkező nettopomra, az 1000H-s Asusra. Éppen ezért rendkívül gyorsan felment, szóval lassan a Microsoft 3-4 gigás speciális "csak olvasható" pendriveokon árulhatná a Vistát és a Sevent, mert rohadt gyorsan felmásosodik. De nem is akarom húzni az időt, vágjunk bele, mi az a rendszer, amit a Májkrém háza táján a Nettopok leendő császáraként emlegetnek. Szóval, ez az a rendszer, amilyennek a Vistának kellet volna lennie (by hivatalos kommunikáció). Nem tartalmaz forradalmi újításokat rendszer szinten, mégis az UI-t, és a háttérben való barkácsolás már ezen a rendkívül korai változaton is szembeötlik. Ebben a rílízben már elő lehet csalogatni az új tálcát, amit már most úgy emlegetnek, hogy a "Superbar". S képzeljétek, valóban az
Persze már csiripelik a verebek hogy másolás az egész, de mit ne mondjak, másolni is tudni kell. S most nem említeném meg az olyan apróságokat, mint a shadowcopy vs. time mashine, vagy esetleg hogy a Spotlight pont a Vista megjelenése előtt jött ki, igaz, már a Longhorn bétákban is benne volt az MS variáns. Szóval, teljesen felesleges erről vitát nyitni. Lényeg, vegyük át ami jó. A cikk végén egyébként van egy általam készített csodásmesés "amatőr" videó a rendszerről.[S végrejól is van belinkelve
]

Proci azért magasra is van néha járatva.
Amint látható a lenti printscreenen, az 1000H mindenben jól teljesített, egyedül az integrált videokártya nyújtotta gyengeség csap vissza számunkra. Ennek ellenére, azonnal a csilivili paraszt vakító aero felületet megkapjuk, ami nem jelent gondot a kísérleti driverrel ellátott "gpu"-nak.
2,9 az Atom, 4,4 a memória. 2,3 az Intel "GPU"-ja
Egyébként a Paintnek, Wordpadnak jót tett a Ribbon felület, immáron valami használható kis alkalmazásnak mutatkozik mind a kettő. A Paint pl. az XP-s butítás után végre kapott plussz funkciókat, s még képet is könnyen tudunk átméretezni. Plussz, különféle beépített alakzatok, ecsetek, színek közül választhatunk. Nem egy Gimp, de azért elmegy. Úgyanez a Wordpaddel, nem rossz, nem rossz, csak itt már kicsit felesleges a Ribbon erőltetése:)

Wordpad + Superbar

Krixkrax in paint
Elvileg kapunk új hálózatkezelést, szebb energiagazdálkodást, összeessen egy használható Windowst. Várható megjelenése kitudja, talán még 2009-ben kezünkben tudhatjuk. Végülis ki tudja, egy biztos, a próbaverzió 2009.07.02. –n lejár….
Tudom, ez alig több egy rövid metszettnél, de sajnos tanulnom is kell. Egy picit sokat. Ha kérdésetek van, kommentbe tegyétek fel, s szép lassan cikké válik ez a blogpost.
![[Birodalom]](http://kuszi.blogweb.hu/designs/kuszi/imgset/header.png)