Szeretem Márait. S bár még mindig nem sikerült teljes mértékben elfoglalnia a magyar irodalom történetben az õt megilletõ helyet, mégis nagyszerû író. Az Eszter Hagyatéka hasonló címû regénye alapján készült, amit - sajnos -  elõször most látok filmen, elolvasni csak ez után fogom.

Az egész kicsit olyan, mint amit a BBC szokott gyártani regény-adaptációt, ragaszkodás az eredeti szöveghez, s mégis valami többletet adni. Sok-sok ilyen magyar filmet kéne gyártanunk. A filmet egyébként annak Sipos Józsefnek köszönhetjük, aki a Gyertyák Csonkig égnek tévéfilmnek is volt a producere. A képi világért pedig a forgatókönyv író társ, Gózon Francisco volt a felelõs.

Az egész filmet áthatotta valami tiszteletteljes alázat a Márai felé, szintem minden mondatból érzõdõtt az író stílusa. A történet egy röpke nap eseményeit meséli el a múlt tükrében. Ezen a napon a Balatonon egykori dajkájával (Törõcsik Mari) élõ korosodó Eszterhez (Nagy-Kálózy Eszter) látogató érkezik: Lajos (Cserhalmi Gyõrgy), aki már több mint húsz éve nem járt emme vidéken. Lajos nem volt makulátlan, egykoron Esztert szerette, végül nõvérét vette el, tettemes adósságot és becsapott ismerõsõket hagyott maga után. S senki nem tudja, miért bukkant fel hirtelenjében, csak egy valamiben biztos: még valamit meg akkar szerezni.

A filmet egyes szám elsõ személyben meséli el Eszter, film gyakran csak illusztráció a belsõ monólogokhoz. Sokan kritizálják/kritizálták a filmet, hogy talán ezzel átestek a ló másik felére, s vontatottá, nehézkessé tették a filmet ezek a belsõ gondolatok. Nem tudom, lehet igazuk van, de szerintem a történet fajsúlyához képest nem volt aránytalan a beosztás.

Az író által leírt sorok szép lassan összeállnak a nagy egész képpé (s még míly csodás képekké, köszönhetõen az oepratõrnek), köszönhetõen a fantasztikus színészeknek. A másfél órás film képi világa és zenéje egyszerûen csak beszípant minket, s el nem enged. Míg meg nem kapjuk azokat a válaszokat amelyeket keresünk: mit vehet még el Lajos Esztertõl?