Van egy film, ami nem kapta meg fõleg itthon a neki járó tisztességet, elsõsorban azért, mert a Mátrix elõtt született egy évvel, s bizony, kevés pénzbõl. Ez a Dark City. A története hasonló, mint a fentebb említett filmé, s bizony, sok-sok dramaturgiai megoldás is innen lett egy-az-egyben átörökítve. Szóval, már csak ezért sem akkora kultfilm a Mátrix, mint amekkorának tartják.

De nem errõl szeretnék most beszélni, hanem Alex Proyas filmjérõl. A sötét városban semmi sem állandó, titokzatos idegenek mozgatják a szállakat, folyamatosan változik, él az összes épület. Aki egyik nap szegény, másnap gazdag arisztokrataként ébred. Vagyis. Ébredne. Ugyanis sosincs nappal, vagy legalábbis nem emlékszik rá senki. Murdoch barátunk az egyetlen az egész városban, aki látja, valami nincs rendben. Vagyis nem. Kiefer  Sutherland (24) által is segíti Murdochot rávenni arra, hogy szálljon szembe az idegenekkel, ha már õ el is árulta saját faját: az idegenek segítõje volt. Ugyanis mindez egy kísérlet része…

A film az elejétõl fogva magából szippantja az embert, az atmoszférát valami hihetetlen módon sikerült megteremteni, már a történet elején. Nagyon könnyû beleélnünk Rufus Sewell által alakított John Murdoch életébe. S segítõi, William Hurt, a fentebb említett Kiefer (Akit én a 24-bõl ismerek, de azt a stílust itt felejtsük még el, 3 év van addig) tökéletesen hozza karakterét. Az értelmes rendõrnyomozót, illetve a megcsömörlött, sánta tudóst. Mégis, talán a legmeghatározóbb jelenség hõsünk tudatának mélyébe égett „tökéletes nõ”, Jennifer Connelly (aki egyébként késõbb a Rekviem egy állomért filmben is megmutatta tehetségét). Tipikusan olyan csaj, akit egyszerûen mindenki kedvel, mindenki emlékszik rá városszerte. Egy jelenség.

Az egész film olyan, hogy még irkálhatnék róla hosszan, de ezt látni kell. Akinek bejött a Trumann Show, s a hasonló „semmi sem az aminek látszik” típusú filmek, azoknak ez kötelezõ. A többiek, meg csak nézzék meg nyugodtan.

Dark City
thriller / 101 perc / 1998
10/10