[Birodalom]

2009.június 29.
Big Big Day (0)
író: Kuszi - címkék: Köz

Bajnai Gordonka ma este nem alszik. Hánykodik, forgolodik, körmét rágja. Lendvai és Kóka sem alszik.

Ma van a nagy nap. Amikor a maroknyi valós támogatottsággal rendelkező, de még hatalmon lévő két (netán három, kitudja ibus mit tesz) pártocska meghatározza az ország jövőjét. Mert megtehetik.

Egyébként, ősszel lesz költségvetés. Okés. S ha lesz költségvetés, állítólag előrehozott választásokat szeretnének tartani. Nahmost: miezhanemfassag ha igy csinaljak? Persze. Nem igy lesz, mert kell nekik az a pár hónap, hogy összecuccoljanak, és az iratmegsemmisitőkket is beközbeszerezzék a haverikutyáktól. 



2009.június 28.
Ibus (0)
író: Kuszi - címkék: Köz

Van ma egy kis törpepárt ebben a szép hazában, aki most kivételesen nem az SZDSZ (Bár, Retkes elnökjelöltükkel ők is megérnének egy misét, de ez most más dolog), hanem az egykoron szebb napokat megélt Magyar Demokrata Fórum.

Ez az MDF Dávid Ibusunk vezetésével olyan hatalmas akciókat hajtott végre, mint Bokros Lajos kiküldését az Európai Unióba (vki magyarázza el nekem, a konzervatív jobboldaliság hogy a fenébe fér meg a baloldali vadliberalizmussal?), vagy példáúl a minap: Gyurcsányi frázisokkal szidta az ügyészséget, Herényi Karcsi barátunkkal az élen. Mertúgye, tudjuk, az ügyésszség azt a gonosz OrbánViktort szolgálja.

Szóval, most újra zsarolható pozicióba került az MDF, újra vesztett önállóságából: a parlament balliberális többsége nem fogja kiadni Dávid Ibolya, Herényi Karcsi bácsi mentelmi jogát, pedig az Ügyészség kérte. Oly súlyosságú ügyben, amibe képviselő a rendszerváltás óta nem került. Remek. Szeptemberig nyertek időt, költségvetés szavazásánál meg biztos belesz nyújtva a számla....



2009.június 11.
Csúcsok (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy Köz

Magyarország két csúcsot is felállított a vasárnapi EP választás alkalmával. Egyrészt 1979 óta, amióta az EP képviselőket közvetlenül választják, párt ilyen arányú győzelmet, mint a Fidesz, sohadesoha nem ért el. Bizony, új Európa-csúcs ez az 57% komáim... ráadásúl megfejelve a következő csúccsal, hogy a második helyezettől is a Fidesz szakadt le legjobban, mintegy 40%-al.

Node, az MSZP is tart ám csúcsot. Vagyisinkább. Völgyet, találóbban árkot. Magyar Szocialista Párt a legnagyobbat bukott kormányzópárt dicső címét szerezte meg a 2009-es EP választásokon azzal, hogy még a kormányzó brit Munkáspártnál is nagyobb százalékot vesztett az utolsó Parlamenti Választásoktól.

S a dolog apró különlegessége, a lista első két helyén szereplő párt miniszterelnöke egyaránt egy Gordon....

 



2009.június 8.
EP Választások (0)
író: Kuszi - címkék: Köz

EP Választások 2009

NÉPPÁRT

228

+2

SZOCIALISTÁK

147

-15

LIBERÁLISOK

65

-7

ZÖLDEK

45

+14

Mint bizonyára tudjátok, az Európai Parlamentben a megválasztott képviselők nem nemzeti frakciókban foglalnak helyet, hanem egy-egy Európai Párt frakciójában. A fenti táblázat a 4 legnagyobb frakció taglétszámát, és a 2004-es választásokhoz képest történt változását mutatja.

Egyértelműen látszik, hogy a szocialisták európai szinten is elég rendesen vesztettek a választáson helyeket... 



2009.június 7.
Végeredmény - EP2009 (0)
író: Kuszi - címkék: Köz

Csak hogy mi az érdekes: LMP megelőzte az SZDSZ-t. Az MDF bejutott, a JOBBIK pedig csak 2,6% -al kapott kevesebbet mint az MSZP



2009.június 5.
Te döntesz! (0)
író: Kuszi - címkék: Köz

Az Európai Parlament egész vicces kis spotot rakott össze az EP választásokra. Lényege hogy a tvspot esetén minden nemzet egy-egy lehetséges "Híradójából" vágnak be egy-egy spotrészletet, saját nyelven. Minden spotot a célország nyelvén nyitnak, és zárnak. Egész ötletes :-) Bár eddig TV-ben kis hazánkban nem láttam, az MR-n adták, csak ott értelemszerűen a teljes spot magyar :-)

 



2009.március 30.
"Jó éjt" Magyarország! (1)
író: Kuszi - címkék: Köz

EGY MÁSIK GORDON 

...feladatukat teljesítvén, visszatértek Gordonhoz és D...hoz, hogy a kormányzásban segítségükre legyenek 

-------------- 

...ekkor Gordonhoz és a körülötte állókhoz így szólt: 

- Mindenekfelett ne váljunk el egymástól, különben veszve volnánk. 

- Remélem, te nem akarsz itt nekünk törvényt szabni! - kiáltá D..., aki e szókat meghallotta. 

- Én semmit sem akarok - felelé B... -, csupán azt, hogy egyetértőleg járjunk el, mindnyájunk javára. 

- B...-nak igaza van - mondá Gordon, ki komoly és hidegvérű fiú volt és aki sohase beszélt anélkül, hogy jól meg ne gondolta volna, amiket mondott. 

--------------- 

Gordon nagyon alkalmas pillanatban vette át a közvetítő szerepét B. és D... közt, amit már több ízben is tett és társai most is elfogadták tanácsát. 

--------------- 

- Mit tegyünk? - kérdé Gordon. 

- Nem tudom!... Nem tudom! - felelé B... - Mily szerencsétlenség, hogy járatlanok vagyunk... hogy csak gyermekek vagyunk, mikor férfiakra volna szükség! 

- A szükség majd megtanít bennünket! - viszonzá Gordon. - Ne essünk kétségbe, B..., és cselekedjünk eszélyesen. 


(idézetek Verne Gyula: Kétévi vakáció című regényéből)


2009.március 29.
Mennnyiiii?! (3)
író: Haffi - címkék: Köz

 EN DÖ VINNÖR IZ: Bajnai "eggyüttloptunkakókával" Gordon

Mennnnyiiii....
....nap telt el az SZDSZ ultimátumának lejárta óta?! 4
....miniszterelnök-jelölt is volt eddig saccperkábé?! 16

 

Mivel az események szintje röhelyes eposzi magasságokba emelkedett, éppen ezért elinditottuk a nagy számoló masinánkat. Folyamatosan frissül. 



2009.március 26.
Közlemény (0)
író: Kuszi - címkék: Köz

A Birodalmi Hírközlő ezúton közli hogy nem érkezett még megkeresés sem az MSZP sem az SZDSZ részéről egy esetleges kormányfői poszt elvállalásáról. Ha érkezett volna is megkeresés, a Birodalmi Hírközlő nem vállalna semmiféle kormányzati posztot a jelenlegi parlamenti összetétel mellet.

Mindenesetre, egy utazói nagyköveti állás, vagy egy kényelmes nagyköveti poszt kötségtéritéssel szóbajöhet számunkra is.

 

Birodalmi Hírközlő
Sajtóiroda 

 



2009.március 21.
Mi a szösz? Trükk? (2)
író: Kuszi - címkék: Köz



ˆ 2009 Birodalmi Tanács