[Birodalom]

2008.november 17.
Kétésfél (0)
író: Kuszi - címkék: személyes

Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, s nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál.
Radnóti Miklós

 Köszönöm.



2008.október 3.
Világ proletárjai egyesüljünk (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy Személyes

Az gondolom, mindenkinek megvan, hogy a Kuszi meg ez a Haffi (aki egyébként elnök úr) szervezkedik itten már több mint egy éve, meg aztán hú. Most éppen ilyen-olyan passzban vagyunk, sok a munka, kevés az ember, de azért azt bátran kijelenthetem, nem kis munka volt az, s nem kis munka lesz az, amit leteszünk az asztalra az elkövetkező fél évben, illetve amit már letettünk.Erre tessék a többiért...



2008.szeptember 29.
Négy év (0)
író: Kuszi - címkék: Személyes

Négy év. Amióta elkezdődött ez az év, sőt, én már több mint egy éve azt hallgatom, hogy ez az más lesz. Mert aztán majd, ez mindent megváltoztat. Különleges lesz, más lesz. Sose értettem én ezt az egész hajcihőt ezzel a negyedik (tizenkettedik) évfolyammal kapcsolatban.Erre tessék a többiért...



2008.szeptember 19.
Egyébként (0)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy Személyes

Az elmúlt egy hét egyébként meglehetősen vicces volt, s nagyrészt ki is esett, mivelhogyan kéremszépen Háúzt játszott a háziorvosom, s úgygondolta hogy úgy fog meggyogyítani, hogy csak beadja a gyógyszert, azt ha használ, akkor boldogok vagyunk, ha nem, bead mást.

Szóval, szépésjónagy adag szteroid gyógyszerrel rakott jólmeg, így kedden magas vérnyomás, szerdán hányingerrel gyarapítva, csütörtökre lejebb nyugodva, péntekre elvileg meggyógyulva ébredhettem. Viszont keddtől péntekig terjedő időszakban nem igazán csináltam semmit, ha mégis, akkor azt is sz*ul :) Szóva' ezvan. Egyébként, még élek, köszönöm érdeklődéseiteket, nem döglök meg egykönnyen :) Úgyebár.



2008.augusztus 21.
Augusztus 20. (1)
író: Kuszi - címkék: Köz Személyes


Kossuth tér, Magyar Köztársaság Lobogója

Haffival közösen találtuk ki pár hete azt a jócselekedett, hogy nyakunkba vesszük az országot, megtankoljuk a Polóját, majd pedig felmegyünk pestre Magyarország "születésnapját", államalapításunk ünnepét megülni.

Jó korán, 5.30-kor indultunk, azt megmegállókkal laza tempóban fél kilenc-kilenckor tettük le Bp. egy külső kerületébe a járművűnket, aztán BKV-vel (egyébként BKV jegyautomata elnyelte 200 Ft-omat, így vegyen a turista jegyet) a Hősők terére vetett minket a sors, ahol is a tisztavatásra került sor.

Erre tessék a többiért...



2008.július 28.
Amúgy darázs csípés (1)
író: Kuszi - címkék: Csakúgy Személyes

A nagy zűrzavarban el is felejtettem elmesélni azt a szarságot ami ma történt velem. Pécsről - Ildikótól - buszozok haza, alszok jószokásomhoz híven, aztán arra riadok fel, hogy valami mászik a lábamon. Mi a szösz, odanyulok, erre feljebb megy az a valami is belémcsíp. Nah rádöbbentem ennek felese tréfa, agyonkéne nyomni, de azért még egyet belemcsípet ez a rohadék mire megtudtam hol van és kinyirtam a fenébe.

A melletem ülő kedves anyuka pedig oly nagy szavakat használt "előfordul az ilyen.". De bameg. Buszon, alvás közben? Sha allergiás lennék rá? Dögöjjekmeg? Kiv. lennék mi csinált volna ha őt csípte volna meg, de ahogy jóapám mondja, az ilyen mondatoknak nincs is értelme :)



2008.június 28.
Agymosás (0)
író: Kuszi - címkék: Köz Személyes

Néha annyira elegem van az egész pereputtyból, mint a sicc. Mármint a kedved magyar közéletből, mert mindig sikerül olyan postokat kitenni az Index bloghálójára, hogy az agyam eldurran.

Konkrétan és tömören Wass Albertről van szó, meg az ő szobráról, és egy kedves emberkéről. Ide bemásolom a postot a folytatásba, csak hogy jó legyen, s ne kelljen oda kattintni, csak a kommentekért.

Erre tessék a többiért...



2008.június 19.
Öhm igen (1)
író: Kuszi - címkék: személyes

Hát öhm. Holnap lesz az infószóbeli. Vicces lesz, az fix. Szurkolni, szurkolni, szükségleszrá :)


2008.június 7.
Vizsgák (5)
író: Kuszi - címkék: személyes

Az évvégével az a baj, hogy sok hülyeséggel jár szeretett gimnáziumomban. Mint pl az zévvégi történelem vizsga. Szóval, csütörtökön abból fogok vizsgázni, majd valahogy. Mivel ez egy töri vizsga, s én egész évben nem tanultam törit (hogy lehettek belöle négyes ?), érdekes helyzet elé állok.

Ezenkivül pénteken még potolni kellet a nagyszerűcsodásmesés irodalom verselemzés témazárót, mert nélküle nem tudott volna lezárni annyira amennyire ő belőtte. Óóó, dehogynem :) Fizikatanárnő legalább rendes volt, bár megtanultam "nagyjából" nem kérdezett túl sokat, csak megadta a jegyet. Becsülendő hozzáállás.

Amúgy középinfo gyak 100%.



2008.május 28.
Ez a harc lesz a végső (1)
író: Kuszi - címkék: Személyes

Nem szokásom az Internacionáléval példálozni, de most a holnapi mutatványom az az lesz. A matematika tudományom az idei évben egyéb okokból kifolyólag (melynek többsége régmúltba vész) erősen konvergál a 0-hoz, így meglehetősen kényes az ügy, s minnél jobb teljesitményt kell elérnem.

Ezzel az a baj, hogy én szar vagyok kerekperec.  Az az alap, hogy lelkiismeret furdalás nélkül 42-34 = 6, mikor minden ember tudja hogy 8. Ahogy szerintem csak nekem sikerül 11. -ben x+2=0 egyenletre x=2 -t kiokoskodnom. Nah ez az alaptézis úgye, amihez hozzátartozik, hogy alapjaiban véve nem vagyok buta, csak figyelmetlen, trehány [...] lusta, diszlexiás idióta.

Tehát jó lesz holnap, utána már csak a "tét" nélküli középinfó szóbeli, de előtte még egy kis töri, amire csakazértsemfogok nagy energiákat áldozni. Mert az drága mulattság.



ˆ 2009 Birodalmi Tanács